Már napok óta tartozok nektek ezzel a bejegyzéssel,de csak nem akart magától elkészülni idő hiányában.
Régóta hányódik a polcomon a könyv,így a minden hónapban egy magyar olvasmány keretein belül ez akadt a kezembe, amit nem bántam meg.
Nem vidám könyv, tele van szomorúsággal, halállal, de mégis megéri elolvasni.
Móra nagyon jól ír, érzékletesen, tele hangulattal, érzelemmel.
Az első pár oldalra nehezen álltam rá, mert nem könnyű, mai a nyelvezte, de utána ment mint a karikacsapás.
Megszoktam és megszerettem.
Olyan jó volt olvasni arról a régi korról, a szokásokról, a tájról, az egyszerű emberek szenvedéseiről a fent maradásért, a nagyszerű tájszólással, rég elfeledett szavakkal.
Tetszettek az emberi kapcsolatok, a karakterek.
Nehéz sorsok, nehéz ember életek.
A karakterek nagyon jók, szívembe véstem őket egytől egyig.
Mátyás lett a kedvenc szereplőm, ő annyira emberi ember.
Okos, a maga módján, idős létre még van mersze tanulni a fiataloktól. Szerettem a mondásait, humorát.
Van benne némi misztikusság is, a halált érdekesen ábrázolja.
Amit sajnálok, az a sok tragédia, ami a könyvben van.
Sírni tudtam volna több résznél is. de hát ez volt akkor a magyar valóság, a való világ. Az igazi való világ!
Tele van érzelemmel, amit te is átveszel.
Mikor mosolyogni kell, te is azt teszed, majd a következő oldalon pont sírni lenne kedved.
Én sokszor inkább sírtam volna...
Ami nem tetszett, az az volt, hogy olyan egyszerűen tudomásul veszik egy ember halálát, az elmúlást. Nem foglalkoznak vele hosszabban.
Igaz abban a korban az természetes volt, hiszen nem volt idejük keseregni, de nekem ezt mai ésszel nehéz felfogni.
Sajnálnám, ha kimarad az életemből.
A borítója szépen érzékelteti Móra világát a szép cirkalmas címmel együtt.
Egy kis idézet:
"
Otthon,az én hazámban,szikkadt és száraz a föld,nem álmodik a paradicsomról,és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég.Otthon,az én hazámban nem virágzanak kaméliafák,nem nevezik el a tereket a megváltásról,és nincsenek megváltott emberek,akik kacagva csókolódzanak az élettel,-csak lehajtott fejű,szomorú és fáradt emberek vannak.
Otthon,az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán,betakarói és elsimogatói a sebeknek,amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.
Otthon,az én hazámban,az alvó akácok,a kipattant szemű jegenyék alatt,az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű,szomorú és fáradt embereknek.A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások,az Etelek és Rozák,kézen fogják a Péterkéket és Marikákat,és föláradt homokon,tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában,lehajtott fejjel,szomorúan és fáradtan."
történet::10/8
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9
érzelmek:10/10
a könyv hangulata:10/9
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/9
a borító :10/8
saját
Kossuth kiadó
312 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése