2012. október 8., hétfő

Johanna Lindsey : Fagyos tüzek


Bajban vagyok most.
Nem igazán szeretnék elijeszteni senkit sem a könyvtől!
De nekem nem igazán tetszett.
Nem olvastam még az írótól semmit.
Azt tudtam hogy limonádé könyveket ír és nem is vártam mást.
De még így is csalódott vagyok.
Talán túl nagy elvárásaim voltak vele szemben.
Annyira szép a borítója.
 És annyira vártam már. Vikinges. Szerelmes.
És mégsem sikerült megkedvelnem.

Nézzük akkor.
A szereplőket bírtam. Eléggé kidolgozottak.
Igaz a megszokott karakterek, a rossz tulajdonságaikkal kicsit felnagyítva hogy még érdekesebbek legyenek.

Brenna eléggé makacs, akárcsak én, de néhol túlságosan az.
Garrick néha olyan érthetetlen számomra.Őt annyira nem ismerjük meg csak hogy nagy harcos, viking férfi és rettenthetetlen és borzalmasan becsapott.

A humorukat még jobban bírtam. Az viszi a könyv fő vonalát.Élvezetessé teszi a könyvet.
A folytonos marakodásuk néhol fárasztott, de nagy részben jókat nevettem rajta.

Lendületes cselekményvezetés jellemzi.
Így gyorsan haladtam vele. Kikapcsolt. Ezt a funkcióját remekül beváltotta.

Érdekes a vikingek szokásainak, életének bemutatása. Talán még lehetett volna kicsit több is.
Főként ezért szerettem volna a könyvet elolvasni.

Romantikus szál nem vészes,nem nyálas, inkább kicsit erőltettet néhol.

A szex is szerepet játszik a könyvben, ami nem villanyozott fel, még elmegy kategóriába sorolnám. Pironkodók viszont lapozzák tovább.

 Néhol következetlen a könyv, nem igazán életszerű, apróbb bakikkal tarkítva.
De hatalmas nagy taktikai hibák kimaradtak belőle szerncsére.
Fejlődőképes a történet, fog még meglepetéseket szerezni nekünk az írója, úgy vélem.

A történet maga nem rossz, de talán kicsit többet ki lehetett volna hozni belőle.
Tudom hogy hiány van a vikinges könyvek terén és gondolom az író nagyot akart dobbantani.
Kicsit elsiette az írást.
Túl sokat akart bepaszírozni a könyvbe.
Mintha egy kalapba bele tett volna minden klisét, érdekességet és abból halászott volna egyet, még egyet, na még egyet és végül kiborult a fél kalap.

Nyelvezete, leírásai igen élvezetesek.Képszerű, amit mindig értékelek egy könyvben.

De alapjában véve nem volt rossz könyv.
Talán közepesnek kategóriázálnám.

Várom a nagy áttörést és a fejlődést a következő részre!
Van benne hatalmas lehetőség még.

A borítóját említettem már, hogy igen tetszetős.

Köszönöm a könyvet a Gabo kiadónak!

Gabo kiadó :http://www.gabo.hu/hu/
saját,recenziós
450 oldl
 
történet::10/7
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/7
érzelmek, romantika:10/7
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/8
a borító :10/9
fülszöveg:10/8
humor: 10/9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék