2012. december 9., vasárnap

Cserenkó Gábor: Talán a dalok és interjú a könyv írójával

Cserenkó Gáborral egy barátnőmön keresztül ismerkedtem meg.
Kicsi a világ, mert pont ott született ahol én.
Így örömmel olvastam a könyvét el, lentebb írok is róla nektek.
De elöszőr is ismerjétek meg kicsit.
Bizony, ő egy friss író és nem az oly divatos fantasyt vagy vámpíros, ifjúsági történeteket ontja, hanem ad nekünk egy kis gondolkodni valót, egy kis érezni valót.

Mi az amit tudhatunk a magánéletedről, születési helyedről, rólad?
1978-ban születtem Kalocsán, és évek óta már Pesten dolgozom.

Mesélj hogy kerültél kapcsolatba az írással..
 Mindig is érdekelt a művészet, az alkotni vágyás.
Érdekelnek a történetek, de a tálalás sokkal jobban.
Az, hogy milyen formában adod közzé.
Nagyon szeretem a monológot, mert jelenleg úgy érzem az a legteljesebb forma, ami egy figura lényét meg tudja rajzolni.
 Mindig valamit mesélni akartam, elmondani a világról azt, ahogy én gondolom.
Korábban a film érdekelt. Hogy a kép, hang, a mozgás együtteséből mit lehet kihozni.
Csak eszközigényes, csapatigényes. Nekem sose volt kamerám, vágóasztalom és mindig kérni kellett és alkalmazkodni valakihez.
De mivel az íráshoz nem kell más, mint ceruza és papír, e mellett döntöttem...
Van filmes végzettségem is, majd egyszer biztos használom. De írni "egyszerűbb".
Illetve, dehogy egyszerűbb, megvan annak is a nehézsége, mint mindennek.
Csak annyi, hogy amikor írok akkor csak a magam korlátait kell legyűrnöm.

Mi ad ihletet?
Ihletet bármi adhat.
Megyek az utcán és figyelek, gondolkodom. És amit látok, abból lehet, hogy lesz valami novella. Sasolok, figyelek, hallgatózom, konspirálok.

Kik a példaképeid, kedvenc íróid?
Bohumil Hrabaltól, Parti Nagyon át Kertész Ákosig,

Mi a kedvenc könyved?
Csináltam nemrég egy listát az 5 kedvenc könyvemről:
Előttem az élet (Emile Ajar)
Amerikai pszicho (Bret Easton Ellis)
Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (Gabriel Garcia Marquez)
Túlságosan zajos magány (Bohumil Hrabal)
A mészégető (Thomas Bernhard)


Hogy képzeljük el az írói  módszeredet?
Ha számokat kéne mondanom, és ha mondjuk 60 percet fordítanék az írásra egy nap, akkor abból 50 perc tömény gondolkodás és csak 10 perc konkrét írás.
Ezután el kell tenni, éjszakára, aludni rá egyet.
S majd ha másnap is tetszik, amit írtam, akkor meghagyom... ennyit a módszerről

Hogyan készült az első könyved ?
Szerettem volna nyomtatásban látni, amit írtam, szerettem volna publikálni.
Folyóiratokat, szerkesztőségeket bombáztam az írásaimmal.
Tudni akartam, hogy egyáltalán közölhetőek e.
Sokan nem láttak benne semmit, rengetegen nem válaszoltak, páran azt mondták, ha van pénzem kiadható. Hát mondtam, az nincs.
Csináltam közben egy blogot, a facebookra kezdtem kipakolni a cuccaim, mert kíváncsi voltam, hogy van e értelme annak, amit csinálok.
Aztán megtaláltam azt a kiadót, aki megjelentette.

Mennyi idő alatt állt össze a könyv egészében?
2004-ben pattant ki a fejemből és 2011-ben fejeztem be

Van kedvenc írói helyed, vagy napszakod mikor feltétlen írsz vagy csak gyors lepötyögsz valamit, ha eszedbe jut.
Telefonomba pötyögöm, ha eszembe jut valami és igyekszem hamar gép elé kerülni.

Van kedvenc műfajod, amiben kipróbálnád még magad?
Nem tudom még, hogy miben próbálnám ki még magam. a monológ nagyon jó.
 A különböző formák érdekelnek. De vonz még a csak párbeszédből megírt történet is.


A romantikus vagy aféle történetednél merítettél a saját életedből is? (nem tudtam nem észre venni, hogy mennyire szépen fogalmaztad meg a vonzódásod egy nőhöz egy-két részben) aztán ez gyakran átment tragédiába vagy iróniába.)
 Saját életemből megtörtént sztorik is vannak az írásokban. 
Sajátok a nőalakok is. ami nem az fikció... 


 Mit tervezel a jövőben?
 Az is hasonló stílusú lesz-e, mint a mostani vagy kipróbálsz műs műfajokat is?
Terveim vannak, az mindig van, már el is kezdtem, de még csak ennyit mondanék róla.

Mit gondolsz mi lesz veled 10 év múlva?
 10 év múlva nem tudom, hol leszek. nem mondom, h nem tervezek, de reálisan gondolkodom és nincsenek vágyaim... azt mindenesetre bírnám, ha ez az írás-dolog bejönne.

Életfilozófiád?
 Sebők János zeneszociológus valamikor régen készített egy interjút Cseh Tamással, aminek az a címe, hogy „Jelet hagyni”, ami elég nagy hatással volt rám. 
Gondoljunk csak bele, itt élünk, itt vagyunk ezen a Földön tés ha meghalunk, akkor legyen már valami utánunk.
 Mondják, hogy ha akarsz valamit, akkor csinálj egy gyereket, vagy ültess egy fát, vagy írj egy könyvet és akkor már hagytál valamit az utókorra.
Továbbá  a görbe tükör tartása fontos nekem. a megtartása is. Elengedhetetlen a humor. Lételem. Mondják, hogy máshogy nem lehet kibírni ezt a kóckomédiás életet. Igazuk van.

Ez jó végszó!
Nagyon szépen köszönöm az interjút neked és kívánom hogy légy sikeres a munkádban és dönts olvasási rekordokat a könyveddel!
Várjuk a következő könyvedet addig is.

És jöjjön a könyvről a véleményem.

 Cserenkó Gábor: Talán a dalok


A könyv és én furán ismerkedtünk meg.
Szoktuk egymást.
De nem tartott sokáig.
Ideális könyv a kevés idővel rendelkező embereknek.
Több rövid, pár oldalas vagy még rövidebb történet található benne.
Így ha csak pár perced van, akkor is kinyithatod és olvashatsz egy kis szösszenetet.
Érdemes csak párat olvasni belőle, egyszerre kicsit tömény.
Én ebbe a hibába estem, végig olvastam egy fél nap alatt, majd hiányozni kezdett.

Színes egy könyv.
Tetszettek a szerteágazó kis történetek, élethelyetek, szereplők benne.

Nagyon jó társadalom kritika, korrajz, görbe tükröt tart mindenki és minden elé.

Voltak kedvenc részeim is benne. Főként az (ál)romantikus történetek tetszettek és egy olvasó viszontagságairól szól kis karc lett az abszolúte kedvenc.

Egy kicsit csalódtam is, azt vártam, hogy mikor állnak egy történetté össze vagy mikor kapcsolódnak, de ez nem történt meg.

Sokféle hangulata van és sokféle szereplője.
Néhol kacagtam és néhol sírni támadt volna kedvem .Látszik, hogy érzékletesen tud írni Gábor.

Ironikus, amit én nagyon szeretek.

Fellelhetőek benne kedvenc írók és költők nagy műveinek hatásai.

Érződik rajta, hogy magyar mű, jó volt olvasni egy kis magyarságot, bár néhol elszomorító, hogy milyenek is vagyunk mi.

A nyelvezete a könyvnek tetszett, bár néha elkelt volna egy szótár számomra .
De ki lehet következtetni hogy mi is lehet a szó.

A borítója remekül illik a könyvre.

történet:10/8
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/7
érzelmek, romantika:10/7
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/8
 humor: 10/8
a borító :10/8
fülszöveg:10/8



saját, recenziós
184 oldal
Novum pro kiadó

A könyv beszerezhető a Novum pro kiadónál!
http://www.novumverlag.hu/page/3/

Megjegyzés: Túri Gergő cikkének egyes részeit is felhasználtam, ami egy hallgatói lapban, az elte tátk-on jelent meg!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék