2012. december 4., kedd

Laurell K. Hamilton :Micah



Hamilton kisasszony nagyon termékeny író.
Nem győzöm olvasni a könyveit.
Minél több könyvén vagyok túl, annál jobban élvezem.
Talán csak rá kellett kapnom az Anita Blake sorozat hangulatára!
Még az elején csak elolvastam, most már egyenesen élvezem, elhelyezkedek a részben.

Egy iszonyatosan gyorsan elolvasható könyv.
Nekem csak 3 óra kellett hozzá. Igaz gyorsan olvasó vagyok.
De az is közre játszott, hogy olvastatja magát a könyv nagyon, nehéz letenni.
Ez az egyik legnagyobb hibája, hogy hamar elfogy.
Egy napot ölel körbe csak.
 Remélem a következő rész megint egy kétkötetes lesz vagy egy kicsit vaskosabb.
Olyan rossz hogy benne vagy az élményben, az érzésben, magában a történetben, majd egy szempillantás alatt vége van.

Ne várjunk nagy történéseket és akciót, egy ekkora részben nem fért el túl sok minden, én még bővítettem volna...

Van benne szex , romantika és egy iciripiciri izgalom is.
Nem megy el a szex felé, csak egy nyúlfarknyit kapunk belőle, így tetszett.
Nem volt túllihegve.
Romantikus szála sem túl erős, sem túl nyálas. Pont megfelelő.
Misztikumból, Anita erőiből és magából a halottkeltésből viszont most elég sokat kapunk, ami az erőssége a kötetnek.
Imádtam a könyvben Anita humorát, nagyban feldobja az egész történetet.
A könyv közepén a temetős jelenetben éreztem Anita hideglelését, majd forróságát.
Igencsak érzékletesre sikeredett az a rész.
Bár a befejezéssel nem voltam túlságosan megelégedve, mintha pont a lényeget vágták volna ki, az izgalmas, az erőszakot...

Micah karakteréből egy picit kaptuk csak, még jobban megismertem volna, bár akkor lehet hogy túl érzelgősre sikeredett volna. De szerettem. Izgalmas és még fog nekünk meglepetéseket okozni szerintem a továbbiakban.
Anita karaktere kezd fejlődésnek indulni...ez jó hír!
Már kezd némi érzelmet is érezni,  nem csak kemény és tökös csaj.
Remélem elérünk oda is egyszer, hogy teljesen nő lesz és kitárulkozik.
Bár a továbbiakban egy igazi harcolós részt is szívesen olvasnék még.

Rajongóknak kötelező olvasmány!
Aki pedig ismerkedik a sorozattal és nem az elejétől olvassa, mint én , annak így is szórakoztató.
Így is szerethető.

A borítótervezőnek megint egy nagy pirospont!
Megint nagyon jól sikerült, pedig azt hittem az eddigieket nem lehet felülmúlni, De mégis!

A könyvet köszönöm az agave kiadónak!

Agave kiadó: http://www.agavekonyvek.hu/
saját, recenziós
192 oldal

 történet:10/7
 helyszín:10/8
 szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/8
érzelmek, romantika:10/8
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/8
humor: 10/9
a borító :10/9
 fülszöveg:10/8
misztikum: 10/9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék