2012. december 15., szombat

Laurell K. Hamilton: Lidérces álmok


Remélem nem megyek az agyatokra azzal, hogy össze-vissza olvasom az Anita Blake sorozatot.
Most éppen ez került a kezembe valamiért, ez a 12. rész.

Túl sokat nem tudok írni, magáról a könyvről.
Ha valaki sorozatának rajongója, mindenképpen olvassa el.
Viszont aki nem, az ne ezzel a könyvével kezdje, az tuti.

A borítója ismét megbűvölt.
Annyira szépek a színek.
Végre nem csak egy félnapnyi olvasnivaló került a könyvvel a kezembe, azt hittem sokáig ki fog tartani. De hihetetlenül gyorsan haladtam vele így is.

De hiába a két kicsit vaskosabb könyv, nem igazán tetszett maga ez a rész.
Volt már sokkal jobb is  srozaton belül. Talán eddig ez a feketebárány.

A karakterek és a humor még mindig fergetegesek.
De amit művelt Anita, az sok volt most nekem.
Az elején még számolni akartam a három vagy négy napba besűrített szex számát, de feladtam.
Irtózatos mennyiségben volt jelen, a történet rovására.
Volt amelyiket ki lehetett volna spórolni, de tényleg.

Sok benne a lelkizés. De azt nem bántam,a sok szex mellett volt azért egy kis romantika is.
Anita sokat fejlődik benne.
Ami azért jót tett a könyvnek .

Viszont hiányzott az izgalom, a történés, a harc.
A végén a nyúlfarknyi harc nem elégített ki. Kevés volt.
Pedig én Anitába a vagány, harcos csajszit csípem.
És itt olyan elveszett volt néha, pedig azért van municíója.

Jók voltak az új képességei is. Kár hogy némelyiket csak kölcsönbe kapta.

történet:10/6
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/7
érzelmek, romantika:10/7
a könyv hangulata:10/6
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/8
 humor: 10/8
misztikum: 10/9
a borító :10/9
 fülszöveg:10/7

saját
Agave kiadó: http://www.agavekonyvek.hu/
762 oldal
Fordította: Török Krisztina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék