2012. december 8., szombat

Régi idők krimijei

Részben azért olvastam e két könyvet amik most jönnek a bejegyzésemben, mert ezeket választottam egy kihíváshoz.
Részben azért, mert már régóta ülnek olvasatlanul a polcomon, talán már 4-5 éve is, mióta saját könyvespolcom van.
De egy kicsit szerettem volna talán elszakadni a fantasy műfajától és az ifjúsági könyvektől is.



Edgar Wallace: A gyilkos fekete mamba
 
Nem lett a szívem csücske a könyv.. 
Olyan mint a Poirot könyvek, de nem annyira mesteri munka.
A szereplők idegenek nekem. Idealizáltak. A jók túl jók, nyálasságig, a rosszak meg ördögiek akarnak lenni, de nem ijedtem be tőlük.
"A Három Igaz Ember – az Igazság gátlás nélküli lovagjai, törvénytelen őrei – nem gyanakszanak, cselekednek."
Róluk sem tudunk meg sokat, pedig ők a gáncs nélküli jók.
A cselekmény kapkodós, zavaros.
Minden jó megmenekül a rosszak elbuknak, mint egy mesében.
A nők meg erősen butának vannak feltüntetve és ez nagyon zavart.
Nem okozott meglepetéseket, mindent lehetett tudni előre.
 
 történet:10/6
 helyszín:10/6
 szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/7
érzelmek, romantika:10/6
a könyv hangulata:10/6
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7
 humor: 10/8
a borító :10/4
fülszöveg:10/8
 
saját könyv
322 oldal
Fordította: Zigány Árpád
 
 
 
Gyűrk Sarolta: A pók hálójában
 
Talán ez a könyv egy kicsit jobban tetszett.
Szerintem azért, mert hazai író ír itthonról.
Régi időbeli kis krimi. Annak a kornak a hangulatát hozza is rendesen.
A címe nagyon találó.
Mi is úgy ismerjük meg a történetet, ahogy a pók szövi a hálóját, szép lassan, itt is egy kicsit, ott is egy kicsit.
Aztán a végén előkerül a pók is.
Végig volt egy sejtésem a gyilkos kilétéről és be is vált annak ellenére hogy mindenki gyanús vagy gyanúsnak tünt.
Kedvenc szereplőm nem lett, de azért szerethetőbb karakterek
Fura a lassú helyszínelős tempó, a papírmunka.
A borítója is jó, régies, de magyar.
 
történet:10/7
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/8
érzelmek, romantika:10/7
a könyv hangulata:10/7
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7
humor: 10/9
a borító :10/7
fülszöveg:10/8
 
228 oldal
saját
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék