2012. december 18., kedd

Rupáner-Gallé Margó: Lányok a kastélyból













Írtam nektek már az írónőről.
Az interjút itt tudjátok elolvasni:
http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2012/10/lanyok-kastelybol-es-amit-szerzorol.html

Most a könyve is sorra kerül végre.
Ami egy csodálatosan szép borítójú könyv, és dedikálás is járt hozzá.:)

Igyekeztem úgy olvasni és írni is róla, hogy ne legyek túl elfogult, objektíven.
Remélem azért sikerült egy kicsit.

A borítóján kívül  kellemes belbecs is tartozik hozzá.
Ez a könyv nem akar más lenni, mint egy romantikus történet.
Nincsenek benne vámpírok és krimi, nem tarkítja semmi fakszni és cicoma, mellébeszélés.

Mégpedig az igényes nyelvezetű fajtából való romantikus könyv.
Az írónő stílusa nagyon megfogott.
Szerettem, ahogy érzékletesen leírja a tájat, az esőt, a napfényt .
Érződik rajta, hogy az író jóban van a természettel.

Olyan, mint egy modern kori Jane Eyre könyv.
A szereplők szerethetőek. Bár nem túl árnyaltak.
Sokat megtudunk az életükről, keveset az érzelmeikről.

Van benne humor és irónia. Ami feldobta a párbeszédeket.

A történet kiszámítható, nincs benne csavar, azt ne várjon senki.
Igaz terjedelmét illetően nem is fért volna el benne sok.
Nagyon rövid.
Én egy óra alatt kiolvastam sajnos.
Kicsit jobban ki lehetett volna bontani a történetet. Na, nem mellébeszélésre és üres süketelésre gondolok.
Sokszor hiányoltam a történet fonalát, csak a végkifejletet kaptuk. Hogy hogyan jutottunk el oda, az lemaradt.
Amit még tovább olvastam volna, az a Márai kastély, jó lett volna bebarangolni az újjá éledő helyet, megtekinteni romosan, majd új fényében.

A két szerelmes állandó civódása felüdülés volt, jókat szórakoztam rajta, de néhol már túl sok volt.

Van még további része is.
Azt is hamarosan olvasásra fogom, azt hiszem.

És azt csiripelték a madarak, hogy  lesz folytatás, nem is egy, ez egy hosszú sorozat lesz, így lassan csepegtetve, és vissza-visszatekintve rengeteg kérdésre megérkezik majd a válasz.
Egy könnyed kikapcsolódás volt, egy gyors olvasmány, ami feledtette a szürke, borongós időt.
Összességében szerettem az apró hibái ellenére, amik megbocsáthatóak.

Nem szoktam írni róla, de az ára is a megfizethető kategória, kispénzű emberek is hozzá juthatnak.
Az ára 1150 Ft!
Ami manapság kellemes meglepetés!

SPOILER

Most megtudtuk hogy mi volt a baj Leonnak?
Vagy csak én siklottam át rajta figyelmetlenül?

SPOILER VÉGE!

történet:10/7
helyszín:10/8
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/7
érzelmek, romantika:10/7
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/9
humor: 10/8
a borító :10/9
fülszöveg:10/7

Köszönöm a könyvet az írónőnek!

saját
Aba kiadó
152 oldal
A további kötetek címe:
Nászajándék Salzburgból 
Malom a tóparton 
Azt találgattam, hogy vajon lesz-e negyedik rész és ha igen, az milyen színű borítót kap majd?
Ti milyet képzelnétek el neki?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék