Kicsinykét el vagyok maradva a postvírásokkal.
Na meg az olvasással is, egyszerre 15 könyv fontos lett és sürgős.
Rukkoláról szereztem.
Nem az új, szép kiadás, hanem egy régi, apró betűs.
De gyorsan megbirkóztam a pici betűk mellett is vele.
Szerintem kb. 2 óra alatt kiolvastam.
A közepe felé derengeni kezdett, hogy én ezt már olvastam valamikor nagyon régen, ismerősek voltak az alakok, na nem a Titanic című filmből.
1912 április tizenötödikére virradó éjszaka, 2.20 perckor elsüllyedt a Titanic hajó, mert jéghegynek ütközik.
Rengetegen vesztik életük a hajón.
Ez egy olyan téma, amit sokan megírtak, megfilmesítettek.
Nehéz lehet belőle jó könyvet írni.
A könyv száraz, nem olvasmányos és regényes.
Rengeteg adatot közöl, amik hol hasznosak, hol felháborítóak, néhol pedig feleslegesek.
De ez kell a történethez, magához.
Nem emberközeli, mert nem igazán ismerjük meg a szereplőinket, csak azt, hogy mi történik velük.
Az író nagyon tájékozott könyvet akart, nem szeretett volna tévedéseket, félremagyarázásokat bele írni a könyvébe, csak igazi adatokat, igaz dolgokat.
És ugye mindenki máshogy élte meg, máshogy emlékszik a történtekre, nehéz eldönteni mi volt végül az igazság.
De így is átérezzük rettegésük és bánatuk.
Érezhető végig a könyvön a szomorúság.
Azt kell, hogy mondjam, én is szomorú vagyok.
Ez egy olyan könyv, ami rengeteg embert megérint, és nem hiszem, hogy ki lehet bírni sírás nélkül vagy legalább szomorúság nélkül .
Szomorú vagyok és bosszús.
Az emberi butaság, az önzés és nemtörődömség mind közre játszott e hatalmas katasztrófában.
Nem magát a hatalmas Titanic hajót hibáztatom és tervezőit, építészeit.(bár a kevés mentőcsónak miatt hibások).
Nincs olyan hajó vagy gép, ami elpusztíthatatlan.
Hanem az embereket, akik feltétel nélkül hittek benne, hogy elsüllyedhetetlen.
Aztán sok véletlen dolog is közre játszott abban, hogy ilyen rettentő mennyiségű ember meghalt.
Felháborító, hogy az első osztályon utazóknak mennyivel több joguk volt felszállni a mentőcsónakokra, mint az első osztályokba lévő nőknek vagy gyerekeknek.
Gyerekek haltak meg. Sokan.
Nem érdekelt senkit sem a hajón, csak hogy a gazdag férfiakat mentsék?
A férfiaktól milyen gyávaság volt, hogy nem a kicsikre gondoltak először, hanem hogy az irhájukat mentsék?
A nők is hibásak azért.
Mikor elsüllyedt a hajó, miért nem engedték, hogy a csónakok visszatérjenek a vízben fuldoklókhoz és felvegyék őket?
Hogyan eshetett meg, hogy némelyik csónakban a megengedhető emberek számának még fele sem ült és közben eszükbe sem jutott kimenteni a vízben lévőket?
Hogy volt szívük hallgatni a könyörgéseket és sikolyokat anélkül, hogy kisujjukat is mozdították volna?
A rettegés és saját életük mentése felül ír vajon minden becsületbeli, szívbeli dolgot?
Nem tudom, hogy én hogy viselkednék, ha választanom kellene hogy a férjem mentsem a hajóról vagy egy idegen kisgyereket.
De azt tudom, hogy ő hogy döntene.
És azt is tudom, ha lehetőségem lenne rá, megmentenék annyi embert, amennyit tudok.
Nem vagyok jó.
Hanem szerintem ennek alapnak kellene lenni!
Aki pedig életben maradt, sosem felejti el ezt a napot azt hiszem.
Akármi is történt vele.
történet:10/8
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/7
érzelmek, romantika:10/7
a könyv hangulata:10/7
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7
a borító :10/8
fülszöveg:10/8
Kossuth kiadó, Partvonal kiadó
158 oldal
Fordította: Róna Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése