2013. február 4., hétfő

Ilona Andrews: Áradó hold


Az első rész olvastam, tetszett.
Így a folytatást is el szerettem volna olvasni.

Kettősség váltakozik bennem.
Jó volt a könyv. De még sem az igazi.
Izgalmas volt, letehetetlen, változatos.
De  nem szerettem meg annyira, mint az első részt.
Azt hiszem azt is tudom miért.
Nem az a szál folytatódik, mint az elsőben.
És Rose meg Daclan igazán a szívemhez nőttek a két gyerkőccel egyetemben.

Kapunk két új szereplőt.
 Williamat, akiről már olvastunk minimálisan az első részben és Cerse-t.
William rám más benyomást tett elsőre. Itt olyan más volt.
Cerise egy szerethető, családjáért aggódó csajszi, de egyszerűen sehogy sem ment a megkedvelése. Pedig megvan minden benne ahhoz, hogy azonosuljunk vele, szeressük.
Hiányoztak a könyvből az igazi érzelmeik.
De tényleg csak ennyi bajom van a könyvvel.

A változatos világ, amit létrehozott újabb oldalát mutatja meg nekünk.

A lények fantasztikusak és elképesztőek.
Írónőnknek látványos elképzelései vannak az ijesztő szörnyek létrehozásáról.
Néhol nagyon nehezen ment elképzelnem a lényt, pedig van képzelőerőm nekem is.
De ennyire színes nincs.
Ijesztőek voltak, némelyik nem a kinézetével félemlített meg, hanem ahogy létrejött vagy a fura képességével.
Rolpit én is akarok!

A harcok látványosra sikerültek szintén.
És volt benne harc és izgalom bőven.
A mágia és a kardok villogtak.
Williamból kitör a farkas, ami a legjobb jelenetek egyike például.

A romantika minimálisra csökkent, ami szintén jót tett a könyvnek.
Igaz így még sötétebb ez a rész.
A humor hiányát fájlalom, de nem volt zavaró azért.
Ők egyszerűen nem olyan szereplők és a legtöbb helyzet nem igényelte a humort.

Az új szereplőket nagyon csíptem.
Nem is tudom, kit hozzak ki kedvencnek. Muride nénit, Kaldar-t vagy Lark-ot.
Népes család igazán szívmelengető és vicces volt.
Na meg William  beilleszkedése is a fura észjárásával.

Ne sokkal maradt le az előző kötetről.
Reményeim szerint hamarosan megjelenik a folytatás is..)

 Köszönöm a könyvet az Egmont kiadónak!

Egmont kiadó: http://www.egmont.hu/
saját, recenziós
494 oldal
Fordította: Márton Andrea

1. a történet 5/4.5
2. a létrehozott világ 5/5
3.  helyszín 5/5
4. szereplők,karakterek megformázása,hitelességük 5/4
5. kedvenc szereplő: William, Lark, Kaldar, rolpik
6. akit a legjobban utáltam:  Pók
7. érzelmek, érzések,romantika 5/4.5
8.  erotika 5/4
9. dráma, drámaiság -
10. a könyv hangulata 5 /4
11. legjobb jelenet: -
12. legrosszabb jelenet : -
13. a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete 5/4
14. misztikum 5/5
15.  humor 5/4
16.  kedvenc idézet -
17. kiknek ajánlom,melyik korosztály és nem könyve: női könyv 16 felettieknek
18.  fülszöveg 5/4
19. a borító 5/4
20. összességében 5/4.5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék