Muriel Barbery: Ínyencrapszódia

Ez az a könyv, amiről nehéz hosszan írni, de én mégis megpróbálkozom vele. Mármint hosszan kizárt, hogy kihámozzak magamból mondanivalót. De írni róla azért majd csak megy talán. Ha más nem, egy kis szösszenet erejéig.

Nehéz a könyv hangulatát szóban kifejezni, visszaadni.

A fülszövege alapján néztem ki a könyvet. Fantasy szál lebegett a szemem előtt, hogy a kritikus, ahogy keres valamit a halála bekövetkeztéig, az biztos valami rejtély lesz, valami aprócska kis tulajdonság vagy hasonló.

Tévedtem. Teljesen rossz nyomon jártam, egészen másmilyen stílusú könyvet kaptam. Ami nem baj, de egy kicsit csalódtam.

A történetről:

Pierre egy nagy étteremkritikus, aki mindent és mindenkit kritikus szemmel méreget. Közeleg a halála és  meg akar találni valamit, ami fontos volt neki az életében.

Közben mindenki mesél róla valamit, amiből megismerhetjük milyen ember is ő…

Hol is kezdjem.

Mi az a kritikus, vagy inkább ki.

Ítész, műbíráló, recenzens a Google szerint. aki megkritizál, ízekre szed valamit vagy valakit.

Kritizálni lehet könyvet, éttermet, egy étel, színművet, színészi játékot és még vagy ezer dolgot.

Mi blogerek is azok vagyunk, csak nem hivatalos formában. Mi is kritizálunk, még ha óvatosan, fájdalommentesen is tesszük a dolgunkat. Bár ez nem mindenkire és nem mindig igaz.

Hogy ebben a műfajban létezik-e jó kritikus? Azt hiszem nem. 

Hiszen mindenki saját stílusa alapján pontoz. Mindenkinek más a jó és más a rossz mű, vagy étel, mint jelen esetben.

Mennyekig magasztalunk vagy letaszítunk a csúcsról.  (Mondjuk a blogos kritizálásunk azt hiszem nem nyom annyit a latba, mint mondjuk egy éttermi, ami így megváltoztathatja egy egész csapat megítélését, egy egész éttermet. )

Csúnya sebeket ejthetünk. Van-e jogunk mások érzelmeit ily módon bántani?

Mennyivel bírnánk mi jobbat készíteni/eljátszani/főzni, mint akit kritizálunk? Valószínűleg semennyivel.

A történet előszava már gondosan megkomponált. Jelzi a könyv tartalmát. Hangulatteremtő.

A további fejezetek, mint a látomások, tűnnek elő. Nem összefüggőek.

Pierre igazi kritikus alkat, aki nem kíméli családját sem. Fennhéjázó és álomvilágban él. Nem törődve senkivel és semmivel. Nem boldog, de mégis elégedett, hiszen még halálában is ezt üldözi, ahelyett, hogy megnyugvást és szeretetet keresne családtagjai körében. Őket is csak bántja, akik kitartanak, de nem szeretik igazán. 

Fura, hogy még kutyája vagy kedvenc Whiskyije is szót kap a történetből. Szarkasztikus és meglepő.

Kifigurázza a körülrajongott sztárt ez által az író. Kihangsúlyozza a szakadékot a családja és közte.

A hangulat kiváló.

Viszont nekem nagyon kidolgozatlanok a szereplők, csak árnyalatukat kapjuk és nem az igazi hús-vér embereket. Az árnyékuk van jelen a történet során, a gondolataik. De nem ők valójában.

Így nekem kevés volt.

A történet még csak-csak összeállt, de a szereplők hiánya megnehezítette a dolgom olvasás közben. 

Néhol elveszítettem a fonalat, hogy akkor ki és miről is beszél pontosan.

A nyelvezete fennkölt, kifejező, tele szépséges metaforákkal. Amiért igazán érdemes elolvasni. Körülír egy tárgyat úgy, ahogy kevesen tudnák.

Sosem értettem, hogy mit lehet annyit mondani egy ételről. Finom vagy nem, és kész.

De a könyvben körülírják az egyszerű majonézt vagy egy fánkot is. Annyi mindent bele látnak egy alapanyagba. Az aromáját, hogy honnan származik, és mire hasonlít, mi fűszerezi...

Kezdem érteni, de én nem lennék jó, ebben a témában, túl földhözragadt vagyok.

Te mit tennél, ha tudnád, hogy az utolsó napod következik?

Élnéd  ugyan úgy, mint eddig? Vagy valami kiemelkedőt tennél inkább?

Elköszönnél a szeretteidtől és csüngnél a szavukon, vagy újra élnéd magányodban az eddigi életed?

A szeretteid hogy búcsúznának tőled? Mit mesélnének rólad a könyv lapjain? És önmagukban milyen emlékeket tudnának feleleveníteni?

Összességében az alapötlet és a hangulatkeltés tetszett, de a kidolgozás és a szereplők nem fogtak meg.

Kíváncsian várom az író másik könyve olvasását is, amit hamarosan megejtek majd.

1. a történet: 5/3.5
2. a létrehozott világ: -
3.  helyszín: 5/4.5
4. szereplők, karakterek megformázása, hitelességük: 5/3
5. kedvenc szereplő: -
6. akit a legjobban utáltam: -
7. érzelmek, érzések,romantika: 5/4
8.  erotika: -
9. dráma, drámaiság: 5/4.5
10. a könyv hangulata: 5 /4
11. legjobb jelenet: -
12. legrosszabb jelenet : -
13. a történet párbeszédei, tájleírás, metaforák, nyelvezete : 5/4
14. misztikum: -
15.  humor:5/4
16.  kedvenc idézet : 
"A kezdő szemében a márványtömb tagolatlannak tűnik. Ha véletlenszerűen illeszti rá a vésőt, és úgy üt rá egyet, a szerszám kiugrik a kezéből, és a kő továbbra is őrzi érintetlen egységét. Egy jó kőfaragó ismeri az anyagot. Előre érzi, hol kell belemetszenie, már meg is van a hasadék, amely csak arra vár, hogy valaki fel is fedezze, támadást intézzen ellene, és milliméternyi pontossággal kitalálja, hogyan fog kirajzolódni a forma, amelyet csak a tudatlanok tulajdonítanak a szobrász akaratának. Pedig éppen ellenkezőleg: a szobrász ugyanis nem tesz mást, mint kibontja az alakot – mert tehetsége nem a formák kitalálásában áll, hanem abban, hogy kiemeli azt, ami más számára láthatatlan."

17. kiknek ajánlom, melyik korosztály és nem könyve: bárkinek, aki kritizál és bírja a szarkazmust

18.  fülszöveg: 5/4
19. a borító: 5/4
20. összességében: 5/4

A könyvet köszönöm szépen a Geopen kiadónak!

Geopen kiadó: http://www.geopen.hu/
saját, recenzió
158 oldal
Fordította: Tótfalusi Ágnes