2013. szeptember 4., szerda

Shannon Messenger: Vihar szeli ketté




Van az a könyv, ami kell a lelkednek.
Ez pont olyan.
Van az a könyv, amire egy szó illik legjobban. Varázslatos.



Ha már szelekről szól, márpedig arról, akkor had éljek azzal a hasonlattal, hogy úgy kellett ez a történet nekem, mint egy forró nyári napon egy kis fuvallat!
Ifjúsági regény, méghozzá misztikus szállal. De mégis eredeti, kicsit más, mint a megszokott.
Pont jókor talált meg. Nem találtam a helyem. Nem tetszett egyik olvasmányom sem. És ekkor berobbant ez a kívül és belül is hatalmas szépség.
Imádom a borítóját. Stílusos és remekül jellemzi a könyv mondanivalóját, tartalmát és könnyedségét.



A fülszövege:
MEGTÖRT A MÚLT
ELVÁLASZT A JÖVŐ
ÖSSZEKÖT A SZERELEM
A tizenhét éves Vane Westonnak fogalma sincs arról, hogyan élte túl tíz éve a pusztító tornádót, amely megölte a szüleit. Azt sem tudja, hogy a gyönyörű, sötét hajú lány, aki a vihar óta minden éjjel felkavarja álmait, vajon valóban létezik-e. Csak reménykedik benne.
A lány létezik, de nem ember. A tizenhét éves Audra szilf, egy levegőelementál, aki képes kommunikálni a széllel. Ezenkívül őrző – Vane őrzője –, és esküt tett, hogy bármi áron megvédi a fiút. Még ha a saját életét kell is feláldoznia.
Miután egy meggondolatlan lépés elárulja hollétüket az ellenségnek, aki mindkettőjük családját meggyilkolta, Audra kénytelen emlékeztetni Vane-t a származására. Tudásával együtt azonban Vane egy olyan emléket is felidéz, amelyet Audra mindenképp feledtetne vele. A legnagyobb veszélyt pedig még csak nem is az egyre közeledő harcosok jelentik, hanem a kettejük között fellángoló, tiltott szerelem.


Ugye, hogy jó a fülszöveg? 

Megszoktam, hogy a kedvenc könyveim lendületesek, izgalmasak, gyorsan kifejlődik a cselekmény...
Itt nem. Meglepő, de ez az előnyére is válik. Lassan ismerkedünk meg a szereplőkkel, a világgal, amit teremtett az író. Utóbbi igen csak jóra sikeredett. Kidolgozott és érdekes. Ügyelt az apró részletekre is.
Lassan épül fel a könyv. A vége, ahol a nagy csatának kéne lennie, az is lassú, és alapos.
A jó és rossz párharcáról szól, igazi csatáról, de érzésekről, gondolatokról, szerelemről is. . Nem kapkod, nem siet sehová. Ami azért egy kicsit vontatottá teszi. Én élveztem, de ha harcos, gyorsan pörgő könyvre vágysz a mondanivalója, szépsége helyett, magadra vess, és hagyd ki ezt a nagyszerű könyvet.

"– Szilfek? – Nem erre a válaszra számítottam. Most komolyan, ha egyszer muszáj mesebeli lénynek lennem, igazán lehetnék olyan, amiről legalább már hallottam. – Mi az isten az a szilf?!"

 Már minden lényről olvastam könyvet, legyen szó szellemről, vámpírról, tündérről, vérfarkasról, boszorkányról, sárkányról, angyalról..., de szilfről én sem hallottam még. Ez szuper! Tudnak nekem a könyvek még újat mutatni, úgy látszik. 
Utána is kellett néznem. Túl sokat nem találtam róluk. Így a könyvre hagyatkoztam a továbbiakban.
Rettentő szimpatikusak ezek a lények. Emberiek és mégsem.
Imádtam a tulajdonságaikat, a párválasztásukat... mindent róluk.
Az írónőtől teli találat volt, hogy ezekkel az újszerű lényekkel hozakodott elő.
A könyv legszebb idézetei hozzájuk és a szelekhez kapcsolódtak.

Vane, a férfi főszereplőnk. 
Egy átlagos kamasz fiú, aki átlagos problémákkal küzd. Aztán hirtelen több lesz belőle. Már minden, csak átlagos nem.
Szerettem, ahogy magára talál, változik a személyisége. 
A humora már az elején is kiváló volt, amit végig bizonyított a könyv folyamán.
Jókat kacagtam érces beszólásain, "nagyszerű meglátásain", szarkazmusán. 
Igazán megkedveltem őt. Szeretnivaló, kedves fiú. Talán néhol kicsit nyámnyila. Nem erőszakos, követelőző. A nehéz bejelentéseket, a nyomást isjól viseli. Így az egyik kedvenc lett az álompasi kategóriámba.
De nem ő lett a kedvencem, hanem Audra. Kezdetben nehezen barátkoztam meg a nevével. De végig az ő személyisége, titokzatossága vitte a könyv főszerepét.
Van, ahol meglepődtem tettein, és ez kellemes meglepetés volt.

Az ő kettősük remek. Elhittem az ismerkedésük, az alakuló kapcsolatuk.
Finom, egyszerű. Semmi nagy bonyodalom, sértődés, hiszti. 
Ifjúsági regény létére nagyon könnyeden alakul. Nem túlozza el a romantikát, nem csap át giccses  rózsaszínbe..
A humor után ez tetszett a legjobban az egész könyvben.
Nem bonyolítja túl a szerző. 

A nyelvezete varázslatos.
Érdekes témákat vonultat fel, érzékenyen körülírva. szépséges hasonlatokkal.
A párbeszédek szintén érdekesek. A váltakozó nézőpont is előnyére vált.

A szelek nyelvéből egy kis részlet.
"- Jöjj sebesen, nyomod egy se legyen. Égig emelj, suhanj messze velem."

Nagyon tetszett, ahogy a négy égtáj szelei külön tulajdonságokat kaptak, mint az élő emberek.

Azért teljesen nem voltam elégedett a könyvvel.
A végén túl gyorsan bonyolítja le a konfliktust. A nagy csata rövid, ám lényegre törő. Nem is ezzel volt a bajom. Hanem valami hiányzott belőle. Talán egy csipetnyi izgalom. Nem rágtam tövig a körmöm a csata során.
Valahogy a könyv felépítése is alul működött. Sok olyan rész volt, amit untam. Ahol kellett volna a tetőpont, ott elmaradt. Ahol pedig az ellenkezője, a pihenés kellett volna, ott felgyorsultak az események.
De ezek olyan apróságok, amit egy első könyves szerzőnek simán el lehet nézni, hiszen a könyv nagyon jó lett. Egyik kedvencemmé avanzsált mindenképpen.




Köszönöm a remek könyvet az ÉTK kiadónak!

ÉTK kiadó
430 oldal
saját, recenzió
Fordította: Komáromy Zsófia







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék