Mikor számba vettem, hogy kivel is készíthetném a következő interjúmat, kevés olyan író jutott eszembe, akit nem kaptam volna még tollvégre. Viszont szerettem volna már régóta.
De Gaura Ágnes neve rögtön felmerült bennem, hiszen kuriózumként olyan regényeket ír, amit már sokan mások, de ezt fűszerezi magyarsággal.
Így fogadjátok sok szeretettel a vele készült interjúmat.
Fotó: EF
Mikor kezdtél el írni? Mi indított el ezen a pályán végül
is?
Bentlakásos gimibe jártam, és a kötelező tanulási idő – az
úgy nevezett „szilencium”, ami csöndet jelent, és így sokat elmond a közben
átélhető izgalmakról – igen hosszú. Délutánonként folytatásos lányregényt
írtam, a megírt fejezet pedig a nap végén esti meseként szolgált a szobatársaim
számára.
Az írás felé komolyabban az egyetemi éveim alatt fordultam
egyébként, de nincs egy olyan meghatározó momentum az életemben, ami
„kiváltotta” volna az íráskényszert. Azt hiszem, valaki vagy történetmondó,
vagy nem. Én az vagyok, ez számomra soha nem volt kérdés – csak az, hogy mikor
milyen történetet kell elmeséljek éppen.
A családod hogy viszonyult hozzá?
A Borbíró Borbála-sorozat tulajdonképpen a férjem
biztatására jött létre. Amikor fanyalogtam azon, mennyire nem jó irányban halad
az a vámpíros sorozat, amit egyébként nagy kedvvel kezdtem el olvasni, azt
mondta: „hát írj jobbat!” Nem állítom, hogy jobb lett, de mindenképpen olyan
szöveget írtam, amivel én olvasóként szívesebben találkoznék. A szüleimnek igen
furcsa, hogy vámpírokról írok, de még a tág – nagyon katolikus – családom is
fantasztikus szeretettel és támogatással lepett meg a könyvem megjelenésekor,
nem számítottam erre. Azt hittem, kis szégyenfolt leszek, ehelyett őszintén
gratuláltak és dicsértek, ez hihetetlenül jólesett.
Hogy találsz időt az írásra, a háztartásra és a
családodra is?
Anyukám szerint sehogy , de azért igyekszem. A takarítás,
mondjuk, valóban nem az erősségem, tény, de sokat segít, ha valaki látogatóba
jön, mert akkor előtte valahogy kipofozódik a lakás. Van két kisgyerekem, így
írni hatékonyan leginkább csak akkor tudok, ha ők nincsenek otthon, vagy már
alszanak. Van egy főállásom is, ami szintén egész embert kíván, szóval néha én
is csodálkozom, ha befejezek egy novellát vagy regényt. Ugyanakkor azt
gondolom, arra van időnk, amit fontosnak tartunk. Nekem az írás olyan, mint
másnak a friss oxigén, feltöltődöm tőle, revitalizál.
Csupán hobbid az írás, vagy most már elmondhatod, hogy a
munkád is?
Az írás egy olyan hobbi, amely komoly munkát igényel.
Igyekszem professzionális szinten művelni. Ez nem olyan hobbi, mint a magányos
bélyeggyűjtés, egy író komoly felelősséggel tartozik munkatársainak és
olvasóinak – de olyan munka, ami kikapcsol, teljesebbé teszi az életemet,
vagyis hobbiként is funkcionál.
A kiadódra hogy találtál? Vagy ők találtak rád?
Nekem szerencsésen alakult a kiadókeresésem: az első
Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján figyelt fel a regénysorozatomra a zsűri, ennek
folyományaként került a Delta Vision asztalára a kézirat, az ő ajánlásukkal.
Egy szakmai körből érkező ajánlás sem garancia semmire, de arra általában elég,
hogy a kéziratot kicsit gyorsabban bírálják el, mint egyébként. Ez a Delta
Vision kiadónál extra gyors döntést eredményezett, és mire észbe kaptam, már el
is kezdődtek a Borbíró Borbála-sorozat szerkesztési munkálatai. Az első két
kötetemet – Vámpírok múzsája, Átkozott balszerencse – Kleinheincz
Csilla, a zsűri tagja szerkesztette, ami számomra külön öröm és megtiszteltetés
volt.
Gondoltad-e valaha, hogy meg fognak jelenni nyomtatásban
is az írásaid, vagy csak messzi vágyálom volt?
Akármilyen fába vágom a fejszémet, azt igyekszem
tisztességesen csinálni, és van egy olyan fixa ideám, hogy ha valaki jó munkát
végez, akkor annak meglesz a jutalma. Ezt persze nevezhetjük nettó naivitásnak
is, de a lényeg, hogy én meg voltam arról győződve, hogy az, amibe kezdtem,
mások számára is érdekes lehet, és egyszer találok egy olyan kiadót, amelyik
lát fantáziát egy magyaros fantasyban. Az más kérdés, hogy fogalmam sem volt,
vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez bekövetkezhessék…
Hogy képzeljünk el a mű készülte közben? Konkrét
időpontokban írsz, a megszokott helyeden, megszokott séma szerint, pontosan
szerkesztve vagy pont ellenkezőleg, szabadon, mikor valami jó eszedbe jut,
lejegyzed?
Családos ember vagyok két kisgyerekkel, így a „szabadon
írás, jegyzetelés” fogalma számomra ismeretlen. A hely többnyire adott, otthon
írok: a nappaliban van a számítógép, a TV mellett, így amikor leülök a
szöveghez, sokszor üvölt a fülembe valami mese. A háttéranyagokat külön
fájlokban gyűjtöm, papírra nem szoktam jegyzetelni, mert a gyerekeim minden
vízszintes felületen lévő papírra lecsapnak, ha az egyik oldal még üres.
Úgy ülök neki az írásnak, hogy először egy nagyon részletes
vázlatot írok, jelenetről jelentre megyek végig az elképzelt történeten,
sokszor még a párbeszéd menetét is rögzítem. Amíg vázlatos a történet,
könnyedén tudok belőle húzni, vagy betoldani egy új jelenetet. Akkor szeretek
nekiállni a szövegformálásnak, amikor a vázlattal már tökéletesen elégedett
vagyok, és úgy gondolom, radikális változás a regény szerkezetében már nem fog
bekövetkezni.
Kronologikusan írok, nem pedig annak esek neki, ami éppen a
leginkább izgat. Vagy mondhatjuk így: ahhoz van kedvem, hogy mindig a következő
jelenetet írjam.
A témaválasztásod mostanában nem egyedi, viszont te egy
kis hazait is csempésztél bele a magyar karakterekkel. Nem féltél, hogy így
bonyolultabb lesz számodra és talán kevésbé emészthető vagy hiteles?
Én pont ennek az ellenkezőjét gondoltam és gondolom ma is:
szerintem egy magyar író vámpíros regénye csak hitelesebb lesz attól, hogy
magyar környezetbe helyezi a regényét, és magyar karakterekre épít. Mitől lenne
kevésbé emészthető egy magyar táltos, vagy teszem azt, a rézf@szú bagoly, mint
Stephanie Meyer csillogó vámpírjai, akik teljesen felrúgták azt a hagyományt,
miszerint a vámpír elpusztul a napfényben? Az újdonság nem feltétlenül
emészthető nehezen.
Az viszont igaz, hogy egy ilyen magyaros fantasyt bizonyos
szempontból bonyolultabb megírni, mint egy olyat, amelyik nagyban hajaz a
nyugatról megismert elődökre. Kell hozzá jó adag kutatás és kreativitás,
szakértői tanácskozás és magányos töprengés – ha viszont kevésbé lenne
bonyolult, nem élvezném az alkotási folyamatot.
A vámpírok, mint természetfelettiek közel állnak hozzád,
gondolom. De milyen más különleges szerzetről tudnál még elképzelni történetet?
Jó a fantáziám, így elképzelni szinte bármiről tudnék
történetet :) A hamarosan megjelenő Lidércnyomásban a különféle
alakváltókra helyezem a hangsúlyt, ők is nagy kedvenceim, de írtam már olyan
novellát, amelyben szerepelt például kentaur és tündér.
Nemrég alakult a moly.hu-n egy új zóna, mely a „Bestiárium”
nevet kapta. Képzelt lényekről posztolunk, beszélgetünk, és pár bejegyzés máris
megmozgatta a fantáziámat. Most újra a látóterembe került pár olyan lény,
amelyről kicsit elfeledkeztem, és amely felbukkanhat majd vagy a sorozatban,
vagy egyéb írásaim valamelyikében. Az egyik ilyen lényre, a chupacabrára
tulajdonképpen már ígéretet is tettem... ;)
Fent vagy az egyik nagy könyves oldalon, ahol közvetlen
tudnak veled érintkezni az olvasóid(az előbb említett moly.hu-n). Hogy viseled a kritikát, legyen szó építő
vagy ócsárolóról?
Az építő kritikának kifejezetten örülök, komolyan veszem a
bírálatokat és javaslatokat – sokan észre is vették, hogy az első kötetre
kapott visszajelzések egy részét már a második kötetben hasznosítottam. Viszont
emberek vagyunk mi, írók is, így természetesen előfordul, hogy lehangol egy-egy
gyengébb csillagozás. Ha látom, mi áll a negatívabb vélemény mögött, akkor azt
könnyebben feldolgozom. Ha valaki azt teszi szóvá, hogy ez egy vámpíros könyv,
és még sincs benne vérben gázolós mészárlás, hát igazat kell adnom neki, én nem
ezt a vonalat művelem. De szerencsére nincs okom panaszra: ócsárló kritikát nem
szoktam kapni, és rengeteg pozitív visszajelzés érkezik a regényeimről.
Most már a második kötet jelent meg tőled. Eddig csupa jó
kritikát kapott. Elmondhatjuk, hogy elégedett vagy a sorozattal?
Meglepett az a szeretet és lelkesedés, amivel az olvasók
fogadták a regényeimet – különösen, mert magyar névvel, ismeretlen szerzőként
nem egyszerű boldogulni manapság. Elégedett vagyok a szakmai és olvasói
visszajelzésekkel, de tudom, még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy beérjen a
sorozat, és kellő ismeretségre tegyen szert.
Fontosnak tartod a közeli kontaktust az úgynevezett rajongóiddal, vagy olvasóiddal?
Álnéven írok, és őrzöm inkognitómat, így bizonyos mértékig
nehéz a közeli kapcsolattartás kiépítése. A személyes kontaktus hiányát
pótlandó, igyekszem jelen lenni a netes felületeken. Fontos számomra a moly.hu
közössége, és igyekszem élő kapcsolatot tartani az olvasóimmal a Facebook
oldalaimon – ez nem elírás, három olyan FB oldalt is létre hoztam, amely a sorozatom
világához kapcsolódik. Van írói FB oldalam, de emellett – azt gondolom, úttörő
módon – a két főszereplő, Bori és Attila is rendelkezik FB profillal. Ők tovább
élik életüket ezen a közösségi portálon, kommentelnek egymás bejegyzéseihez és
az írói oldalamon. Kicsit persze skizofrén dolog három személyiségre szakadt
önmagammal társalogni, de én élvezem :)
Ha nem írsz, mit csinálsz legszívesebben?
Óvodás kisfiam és harmadikos kislányom „regényeit”
olvasgatom. A fiam rajzolni szokta a jeleneteket, majd lediktálja a képekhez
tartozó szövegeket. A lányom nagycsoportos kora óta önjáró író, klassz képregényeket rajzolt már óvodában is,
és kódexírással (szóhatárok és helyesírás nélkül) írta be a buborékokba a
szövegeket.
Hogy képzeled el álmaid pihentető, kikapcsolódó napját?
Akkor lennék képes igazán lazítani, ha tudnám, hogy
belátható időn belül nincs semmi határidős, nemszeretem kötelezettségem.
Mondjuk az ideális napom úgy kezdődne, hogy kapnék egy korai telefont,
miszerint meg tudok élni az írói tevékenységemből, sőt, Hollywood szeretné, ha
én írnám a sorozat forgatókönyvét :D Én pedig fognám magam, előkészítenék egy
teljes napi családi programot mire a többiek felkelnek, elmennénk közösen
kirándulni (és nem tévednénk el kivételesen). Este kimenőt kapnánk a férjemmel
egy romantikus vacsi erejéig, éjjel pedig belekezdenék annak a regénynek a
vázlatába, amit akkor gondoltam megírni, ha már nyugdíjas leszek, és végre lesz
időm rá...
Következő megjelenő könyvedről, terveidről tudhatunk
valamit, vagy még titok?
A Lidércnyomás a Borbíró Borbála-sorozat harmadik
kötete, és igen rendhagyó, mivel a magyaros fantasyként megismert regényfolyam
helyszíne ezúttal Amerika lesz, és a középpontjában egy sorozatgyilkosság
felderítése áll – valamint egy alakváltó-szépségverseny. Ennek ellenére ez is
egy ízig-vérig magyar történet! Nem titok, hogy már a sorozat negyedik
kötetének befejezésén dolgozom. Ennek a kötetnek Lángmarta örökség a
munkacíme, és kicsit megbolygatja a szereplők múltról való ismereteit. Előtérbe
kerül a máglyán égetett Ágnes néni alakja is, és bizony Borinak nem egyszerű
kalandokba kell bonyolódnia azért, hogy megkaphassa a jussát, amit ráadásul nem
is nagyon szeretne megszerezni... Az biztos, hogy a sorozathoz még számos kötet
fog készülni, de vannak egyéb terveim is. Nagyon szeretnék egy olyan vámpíros
regényt is írni, ami nem a Bori-világban (Boriverzumban) játszódik. Van rá
ötletem, már csak az idő hiányzik. Nagyon várom Hollywoodból azt a telefont!
Remélem hamarosan meg is fog érkezni az a telefon.:)
Köszönöm szépen a interjút és a továbbiakban sok sikert kívánok!
Ágnes elérhetőségei:
Fotó: EF
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése