2014. január 23., csütörtök

A. O. Esther Az Életfa (Összetört glóriák 3.)








Esther igazán nagy meglepetést okozott nekem a sorozata harmadik részével.
Az első kettőt is nagyon szerettem szépsége, angyali tisztaságért, a szép idézetekért, a könyv külső kinézete miatt, de az Életfa megdöbbentett és az első két kötet hiányosságait merészen túlszárnyalta.
Már nem volt olyan tiszta, steril, hanem igazán belevaló, dögös és sötét!
Itt már volt szex és durvaság is.
Esther a Pokolba invitált bennünket a könyvében, ami igazán érdekes megoldásokra adott okot.
Az Alvilág nagyon sötétre, bánatosra sikeredett, ami feldobta az eddigi részeket. Néhol alaposan elgondolkodtatott. Nem a unalomig ismételt, megszokott Pokol  ez, hanem egy nagyszerűen kitalált, színes, váltakozó, sötét világ, ahol minden földi rossz megtörténhet. Van itt pokoli meleg, de az ellentéte is igaz. Élőhalottak és halottak, akik élnek.




 A Pokol urai érdekes személyiségeket kaptak, bár még jobban megismertem volna őket. Hiába, mindig jobban vonzottak a gonosz szereplők, mint a jók.
Imádtam, hogy a humor is sötétebb lett, a szereplők is mertek vétkezni, még a jó angyalok is merészebbek lettek.
Spohiel is előnyére változott, bár még mindig nagyon hagyta, hogy sodorja a végzete. De igyekezett hozzá is tenni kicsit. Ez a jellemfejlődése nagyon is az ínyemre volt.
Gábriel valahogy nekem még mindig nem túl szimpatikus. Talán az angyalok közötti szerelem ténye zavar csak, vagy nem tudom. Valahogy ő még fekete ló számomra.
Urielre kifejezetten megharagudtam a könyv végére. Nem volt tiszta, tiszta angyal létére.
A sötét angyalok változatlanul jobban a szívemhez nőttek. Szerettem az élces viccelődéseiket, a beszólásaikat, minden ténykedésüket.
Elijah csak egyszerűen Elijah maradt. Egyre jobban csípem. Bár Bardo a legkedvencebb mind közülük.
Itt már elmosódott az angyalok közötti határvonal. Nehéz lett volna tudni, ki a jó és ki a rossz, az előzmények ismerete nélkül. De így nekem jobban tetszik.

Érdekes volt, hogy az eddigi angyalos világ mellé, kaptuk egy teljesen szokatlant is. Elsőnek nem értettem, hogy hogyan fog beleférni a képbe. De szépen megfértek egymás mellett az isteni dolgok és a skandináv mitológia lényei is.
Továbbra is sok az Isteni hit, de nem erőszakos, inkább tényfeltáró, mesélő.
Így a nem hívők is örömmel kézbe vehetik a könyvet.
amit viszont hiányoltam, azok a gyönyörű idézetek egy tájról vagy éppen a hitről. De hát a Pokolban mi gyönyörű lehet?


Izgalmas lett. Folyton történt valami, így sok időt nem hagyott az írónő unatkozni. Csavarok is voltak benne bőven, sokszor a fejem kapkodtam a nem várt fordulat olvastán.

Igazán jót szórakoztam, kikapcsolt. Túl gyorsan végeztem vele, ami nagy bánatom volt. 

Továbbra is imádom a könyv külcsínét, a szép meglepetést és a könyvjelzőt, ami benne van.

Köszönöm a könyvet és az élményt Eszternek, az írónak!



Fülszöveg:
Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…

Idézet:
Te vagy a másik felem. A kristálytiszta levegő, amely körülvesz és élettel tölti meg a testemet. A csillagok és az ezüstös Holdfény az éjszakában, amely nélkül komor lenne a világ. A bársonyos víz, ami úgy simogatja minden porcikámat, mint az ereimben sebesen rohanó vér, ami felforr, ha a közelembe érsz. Amikor elvesztettelek, attól féltem, soha többé nem lesz módom elmondani mindezt neked. Most pedig… szinte el sem hiszem, hogy itt vagy velem. Soha többé nem engedlek el magam mellől, egy pillanatra sem.

Kinek ajánlanám? 
Bárkinek

Legjobb dolog a könyvben, amit a legjobbnak értékelek benne.
Mozgalmas és szép gondolatok vannak benne, érzelmek.

Ami nagyon nem tetszett benne, kilógott a legjobban a könyvből.
-

Decens Magazin Média
saját, recenzió
440 oldal


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék