2015. július 16., csütörtök

Írók és olvasók közösségének címezve




Melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás?
Ilyen téma az írók, szerzők és könyves bloggolók, olvasók, véleménynyilvánítók közötti vita is.
Vita?
Inkább állandó konfliktus.
Az író van az olvasóért vagy az olvasó van az íróért?
Mindkettő egymásért. Csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni sajnos!

Egyre többször futok bele olyan veszekedésekbe, ahol az író megbántódik, sértődik, magyarázza a bizonyítványát, segítségül kéri a rendszeres olvasóit egy könyvét érintő bejegyzés(ne adj isten egy kritika) miatt.
Ne tegye!
Hámozza ki a lényeget, a tanulnivalót a reakciókból.
Ne vegye sértésnek! Ha érzékeny lelkületű és úgy érzi nincs már tanulnivalója, akkor ne is olvasson kritikákat a könyvéről!
Mindenesetre ne érezze rosszul magát. Próbáljon belőle meríteni, vagy csak egyszerűen lépjen tovább, ha menthetetlenül fáj a kritika. De ne álljon le vitázni. Védeni önmagát és a "gyermekét".
Azzal taszítjuk még jobban az olvasót.
Sajnos ha írunk, mindig lesz olyan, akinek ez nem tetszik, mint minden más alkotó tevékenységnél is így van.
Ha sokszor és sokan mondják ugyan azt, akkor viszont érdemes megfogadni. Kérjük ki ismeretlenek tanácsát is, mielőtt kiadjuk a történetünk. Próbáljunk minél kevesebb hibát véteni. Inkább nézzük át tízszer mint egyszer sem. Senki sem tökéletes. Ez egyértelmű. De kérjünk segítséget másoktól. megüti a mércét vagy sem? van benne hiba vagy sem?
És ne pufogtassunk olyan frázisokat, mint a "Írj jobbat, ha tudsz!"
                                                                        "Féltékeny vagy!"
                                                                        "Nem kötelező olvasni!"
...És így tovább.
Az olvasónak írunk vagy önmagunknak? Ha utóbbinak, akkor ne adassuk ki. Ellenkező esetben pedig fogadjuk el a segítséget.
                                             
   
                                   

                               
A másik oldal.
Egyre többször futok bele olyan könyvkritikákba, amik lehúzók, sértők, bántók vagy csak rossz a szóhasználat. Az írót bántja és minősíti, nem a művét.
Sőt! Divat lehúzni, pocskondiázni, ízekre szedni valakit, mert ez olvasókat generál a blognak.
Nem szép dolog. Az író megdolgozott a könyvvel. Sok munkája fekszik benne. A "gyermeke".
Ne bántsuk!
Írjunk olyan kritikát, amiből tanulhat. Ami segít neki változtatni. Segíti belőni a helyes irányba.
Azt mondjuk rá, hogy építő kritika.
Van ilyen ténylegesen? Vagy ez csak egy mese, hogy jobban érezze magát az író?
Szerintem nem. A minap vitába szálltam volna egy emberrel erről a témáról, de végül nem tettem.
Inkább itt osztom meg a véleményem.
Az építő kritika az, ami rávilágít a hibákra, logikai bukfencekre, hiányosságokra, helyesírási gondokra, központozási hibákra, de nem sértőn, hanem csak figyelemfelkeltően. Nem sértegetés. Nem bántás. A lényeg, hogy okulni lehessen belőle és a következő kötetnél javítani tudjon az író a minőségen.
Ne kössünk bele az élő fába is. Ne minősítsük az írót, az agyi kapacitását vagy írói mivoltát.
Olyat írjunk le, ami nekünk ellenkező esetben nem fájna.
Tudom nem szerethetünk mindent. Nem dicsérhetjük egekig, ha nem jó. Ne csapjunk be másokat...írjuk le az őszinte véleményünk
De finoman tegyük és objektíven.

Egyszóval az egyik 19, a másik egy híján 20!
Mindkét félnek meg kellene kicsit értenie a másikat! Tisztelni! Az ő bőrébe képzelni magát!
 És talán nem lennének az örökös veszekedések.
De mindez egyenlőre csak utópia!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék