Alice Hoffman Gyönyörű titkok múzeuma

Alice Hoffman előző könyvével a Galambok őrizőivel megvett, így tudtam, hogy végig olvasom a nálunk már megjelent könyveit biztosan.
Nagy volt az öröm, mikor kedvenc könyvtáramban szembe jött velem. Rögtön megtetszett a borítója is, ami annyira szép, amennyire rémes is.
Mint ahogy a könyv is.
Nagyon nehezen haladtam vele. Nálam, aki nagyjából három nap alatt kiolvas egy hasonló vastagságú, milyenségű könyvet, csak az első részek tartottak több mint ennyi ideig.
Az első 100 oldal kínszenvedés volt. Nyögvenyelős. Majdnem abba is hagytam fájó szívvel. Végül meggyőztek és kitartottam még szerencsére.
Nehéz a világába beburkolózni. Lassan csordogál a történés a végkifejlet, de még a bemutatás felé is.
A szereplők is lassan jutnak el valójukban hozzánk. Így nagyon nehéz volt megkedvelnem őket. A második 100 oldalnál kezdenek a képkockák a helyükre kerülni. Gyorsult a történés. Végre voltak a hosszú leíró részek után(amiket én imádok ám, de most fárasztott) igazi csavarok. Valami készült.
Végül az utolsó 100 oldal mentette meg a könyvet a sötétségével, izgalmával. Végre minden a helyére került. 
A könyv már az elején érzékelteti a borongós hangulatot, a sötétséget. Előrevetíti. De csak előérzet marad a közepéig. Sejtések csak, amiket kapunk.
Nagyon jól leírja az emberi természetet és annak az árnyalatait.
A másság mibenlétét, élethelyzetét, a drámai  felét. 
Talán túl sok is néha. Hátborzongató és szívborzongató!
Nem mondanám boldog könyvnek semmiképpen sem. 
Egy jól elkapott hangulat kell hozzá.
Fájdalmas volt némely emberek drámája, az állatok szereplése. Fájt, nem kicsit. Zokogni tudtam volna.
Érdekes volt elmerülni a sötét cirkuszok, fércművek, torz és hátrányos helyzetű, beteg emberek sorsában. A megítélésükben régen. És a hű korrajzban. A bimbózó, tapogatózó szerelemben. Az emberi korlátoltságban. A gonosz, jellemtelen, kihasználó, rongáló, elítélő társadalomban.
És a Gyönyörű(és kevésbé gyönyörű) Titkok Múzeumában.

Az írónő változatlanul jól ír. Szeretem a hangulatkeltését, a stílusát, a leírásait, amik aprólékosak.
Azért örülök, hogy nem hagytam félbe, mert végül nem csak elvett(sok időt), hanem adott is.
Az Itt a Földön minicsoport, a Gyönyörű titkok múzeuma nagycsoportos, míg a Galambok őrizői már igazán nagy iskolás, ha fogalmazhatok így. Érdekes, hogy mennyire hullámzó az írónő könyveinek minősége.

Fülszöveg:
A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. 
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Idézet:
  - A világ változatosabb és csodálatosabb, mint azt az emberek többsége gondolná – mondta Eddie a látogatónak. – Senki nem az, aminek látszik.

Maxim kiadó
352 oldal
Fordította: Bozai Ágota