2017. március 24., péntek

Patak Gyöngyvér: Segíts te is egy PIC-it!



Egy ingyenesen letölthető történetet olvastam, ami kicsit az elevenembe vágott. Akár én is lehettem volna a történet főszereplője. Vagy akár te vagy a párod/feleséged is!
Talán ettől is jó a könyv. Meg az emberi tényezőtől és a jó, érzékletesen író Gyöngyvértől!

Egy nő várandóságát, annak gyorsan, talán túl gyorsan lezáró végét, a szülést és a PIC osztályon történő túlélést írja le. Emberi, Fájdalmas. Nem vagyok egy nagy síró. Na jó, talán mióta megvannak a csemetéim gyakrabban sírok történeten, reklámon. De mindezt a hormonokra fogom.
Ezen a rövidke könyvön viszont háromszor is sikerült. Az óvodába készültem a picivel, hogy elhozzuk a két nagyot sétálva, a szép időben. Majdnem elkéstem. Mert a lapok nem fogytak és nem tudtam abba hagyni. Hajtott a vége és a kíváncsiság. 
Meghatódtam, együtt féltem az íróval. Ezernyi emléket és érzést váltott ki belőlem a történet. A saját képeim köszöntek vissza.
Szépen van megírva. Nem tudom, hogy egy durva és brutális szülést hogy lehet érzékletesen, ám szépen leírni, de az írónőnek sikerült.
Nem a hideg tényeket vázolja fel egyszerűen, hanem líraian írja le a körítést is. Nem túl giccses és rózsaszín, álomfelhős és mákporos. De nem is hideg és kíméletlen.
A tények mellé szépségesen leírja a "mellékes" körülményeket, az apró kis örömöket, a világot körülötte, ami tovább rohan, csak ő lassul le. 
Leírja érzéseit, félelmeit, vágyait. 
És leírja a babák küzdelmét, állapotát. Kíméletlenül, nem kendőzve el semmi rosszat, ami a szülését és a babák korai életét, az ő napjait kíséri.
Rövidke, ám annál velősebb, tartalmasabb.
Gyomorig és szívig hatoló.




És a legszomorúbb, hogy ilyen formában kell segítséget kérni egy kórháznak! Egy szülő kér! Egy szülő ad. Ő fogalmazza meg, hogy ez így nem jó.
Emberi mulasztás és nemtörődömség. Anyagi és eszköz hiány. Amit könnyen orvosolni lehetne!
Mennyi hasonló életút, történet lehet még. Ami elkeserítő.
Mi kell még, hogy az illetékesek észbe kapjanak és segítsenek!
Nekünk anyáknak kell kézbe vennünk a dolgokat, és hallatni a hangunkat, hogy jobb legyen?

Utólag elolvasva Gyöngyvér másik ingyenesen letölthető, szintén az anyaságról szóló történetét rá kellett jönnöm, hogy hangzatosan, ember közelien ír. És az életből meríti a történetet, így még közelebb hozza hozzánk azt.

Köszönöm, hogy beavatott az élete e intim pillanataiba. Részese lehettem fél óráig. Átérezhettem minden szegmensét.
Kívánok a családnak minden jót!
A most küzdő babáknak és anyukájuknak pedig minden erőt, egészséget és kitartást!



A két történet elérhető itt: http://patakgyongyver.hu/

A koraszülött osztályokról pedig itt: http://koraszulesmegelozes.hu/korasz%C3%BCl%C3%B6tt-intenzivek-orszagszerte

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék