2018. január 28., vasárnap

Fern Michaels: Kesztyűs kézzel




Ugyancsak felkeltette a fülszöveg a kíváncsiságom. Így nem volt kérdéses, hogy olvasni akarom.
A főszereplő lányok, nők nem kaptak igazságszolgáltatást, elégtételt, az őket ért sérelem, bántás, erőszak, gyilkosság, szerettük elvesztése miatt. Saját kezükbe veszik az irányítást és nem bánnak "kesztyűs kézzel" az elkövetőkkel szemben.
A nők bosszújánál semmi sincs erősebb és szórakoztatóbb sem. A könyv igazán érdekes és izgalmas is, jól meglovagolja ezt. 
A témaválasztás igazán egyedi. Nem jutott volna eszembe erről írni. Mondjuk többek között ezért sem vagyok író. Szerencsétekre.
Klassz kis csapatot verbuvált az író. Ezért igazán élvezetes, szórakoztató, a cseppet sem könnyed fővonal mellett.
Gondolom mivel sorozat, minden egyes részben valaki sorra kerül és kifundálják, véghez viszik a bosszúját.
Minden apróságra gondoltak, ami nekem eszembe sem jutott volna. Talán túlságosan is patikamérlegen mérték ki a hozzávalókat. alapos. néhol unalomba fúlóan is alapos.
Sok szereplő történetét olvashattuk miniben az első részben, hogy mi érte őket, mi a sérelmük, ám valahogy mégsem tudtak megérinteni. Nem tudtak részvétet kicsikarni belőlem. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy nem árnyaltak eléggé vagy maga a bosszújuk áll távol tőlem, esetleg azért, mert velem nem esett meg hasonló sem, nem tudom, mit kéne éreznem. Pedig elég sokat szenvedett kis társaság. Mintha kívülállóként olvasnám a történetet. Pedig én szeretek a történetbe benne élni, létezni. Kedvenc szereplőm sem lett. Hacsak az egyetlen férfi segítőjüket nem veszem számításba. 
Néhol kicsit túlzásokba esik az író az apró részleteket illetően. Így a dinamikájával nem voltam megelégedve. A sok apróság körülírása elveszi a történet gyors folyását. Megrekeszti, lelassítja. Pedig igencsak pörgős lenne, amit élveztem is. Csak így akadozó.
Néhol hihetetlen gyorsan és egyszerűen mentek nekik dolgok, amik nem lennének azok. Máskor a legalapvetőbb dolognál is lebukhattak volna. Szóval van mit dolgozniuk még a csapaton. És hát a csapatépítés. Sokszínűek, koruk, pénzügyi helyzetük, céljaik és az életútjuk is teljesen más, csak a nemük és bánatuk tudja őket összetartani. Kíváncsi leszek, ki lesz a leggyengébb láncszem. Mert olyan mindig van a csapatban, ha már ketten vagy annál többen vannak.

A borító koncepcióját nem igazán értem. Talán a címmel játszadoztam volna és kesztyűt vagy hasonlót tettem volna a borítóra. Nem azt mondom, hogy rossz. mert szép. csak nem illik össze a könyv tartalmával nekem valahogy.

Kezdő kötetként kíváncsian várom az újabb sorsokat, háttér-történeteket, történéseket majd. 

A könyvet köszönöm az Álomgyár kiadónak!


Fülszöveg:
A ​szórakoztatóan izgalmas sorozat első darabja egy csapat különleges nő nyomába ered, akik elhatározzák, hogy lépésről lépésre kivívják a maguk igazát. Nikki Quinnt felfoghatatlan csapás éri, amikor legjobb barátnője, Barbara egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, a gázoló ráadásul diplomáciai mentességet élvez. De míg Nikkinek ott van a munkája és a szereleme – a helyettes államügyész Jack Emery –, addig Barbara anyjának, Myrának semmi nem marad, amiért érdemes lenne élnie. A bosszúvágy és a harag poklában vergődve Myra már-már egészen elemészti magát, amikor… egy nap a tévéhíradóban megpillantja Marie Lewellent, akinek a lánya egy gyilkosság áldozata lett. Az asszony saját kezébe veszi a bíráskodást, és lelövi a lánya gyilkosát. Myra fejében ekkor megszületik a gondolat, és egy hónap múlva Nikkivel összetoboroznak egy női csapatot, amelynek tagjaiban egyvalami közös: kivetette őket magából az amerikai igazságszolgáltatási rendszer. A lesújtott lányok azonban nem törnek meg, sőt, készen állnak rá, hogy felvegyék a harcot a sorsukkal, és elégtételt vegyenek a bűnösökön. 
Elsőként Kathryn, a kamionsofőr ügyét veszik kézbe. Kathrynt sok éve megerőszakolta három motoros egy autópálya menti parkolóban, miközben mozgásképtelen férje tehetetlenül végignézte a kamionból. A szövetségbe tömörülő nők kidolgozzák a bosszút, de mivel a széthúzás is felüti köztük a fejét, megjósolhatatlan, hogy működni fog-e terv – mígnem elérkezik az igazság pillanata.

Idézet:
Mindannyian szeretnénk örökre eltemetni valamit, ami a múltban történt velünk, de ez általában nem szokott sikerülni. Az emlékeid nem törölheted ki, mindig veled maradnak. A legtöbb, amit remélhetsz, némi elégtétel.

Álomgyár kiadó
recenzió
Fordította: Laik Eszter
300 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Címkék